A Moravcsik Alapítvány és a Budapest Art Brut Galéria 2010 óta rendezi meg nagy volumenű

alkotó programját, a PsychArt 24 Művészeti Maratont. Az esemény jellegzetessége, hogy a

résztvevők, mentális betegséggel élők és mentálisan egészségesek egyaránt, 24 órán

keresztül, kötetlen módon együtt alkothatnak, lehetőséget biztosítva a személyes

tapasztaláson, élményen alapuló szemléletváltozásra. A PsychArt 24 az Alapítvány egyik

sikeres antistigma programja. A közösségépitő jellegén túl a résztvevők évente több száz

képet hoznak létre, melyekből – a művészeti zsűri válogatása alapján – minden decemberben

kiállítás és képvásár nyílik a Galériában.

A jelenlegi járványügyi helyzetben a résztvevők egészségét és a program kötetlen jellege

megtartásának kérdésességét szem előtt tartva, hosszas egyeztetéseket követően, a

festőmaraton szervezőbizottsága, a résztvevő intézményekkel – Moravcsik Alapítvány,

Budapest Art Brut Galéria, Debreceni Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika,

Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika – közösen úgy döntött, hogy idén sajnálatos

módon nem tartja meg az eseményt, hanem elhalasztja. Az új dátum:

2021. szeptember 24-25.

Szeretnénk megköszönni a rengeteg biztatást és támogatást, amit kaptunk, öröm látni,

milyen összetartó közösség alakult ki az évek folyamán a PsychArt 24 körül. Aggodalomra

azonban semmi ok, ugyanis a jövő évi esemény előkészületei már most megkezdődtek:

2021-ben három helyszínen, sok meglepetéssel és új programokkal fog bővülni a Művészeti

Maraton.

Várunk mindenkit szeretettel jövőre!

Visszatekintő

2019

Tizedik alkalommal rendezik meg a Psychart 24 művészeti maratont (ma.hu, 2019. 09. 24.)

http://www.ma.hu/kulturport.hu/335016/Tizedik_alkalommal_rendezik_meg_a_Psychart₂4_muveszeti_maratont

Huszonnégy órás művészeti maratont rendeznek Debrecenben (Dehír, 2019. 09. 24.)

https://www.dehir.hu/kultura/huszonnegy-oras-muveszeti-maratont-rendeznek-debrecenben/2019/09/23/

Művészeti maraton a pszichiátriai betegséggel küzdők elfogadásáért (origo.hu, 2019. 09. 23.)

https://www.origo.hu/itthon/20190923-muveszeti-maraton-a-pszichiatriai-betegseggel-kuzdok-elfogadasaert.html

Fess! Ne ítélkezz! (eletforma.hu, 2019. 09. 18.)

https://eletforma.hu/test-es-lelek/ecset-kezeles/

Fess és ne ítélkezz! (Medical Onlie, 2019. 09. 17.)

http://medicalonline.hu/kitekinto/cikk/fess_es_ne_itelkezz

Gyógyító művészet (Vasárnap, 2019. 02. 04.)

https://vasarnap.hu/2019/02/04/gyogyito-muveszet/

2018

„Az art brut nyers, őszinte, csiszolatlan művészetet takar” (Cultura, 2018. 09. 28.)

https://cultura.hu/kultura/psychart24-muveszeti-maraton-2018/

Korábbi évek

http://moravcsikalapitvany.hu/rolunk-irtak/