A Moravcsik Alapítvány munkatársai, a Budapest Art Brut Galéria alkotóközösségével közösen, azért döntött a Magyarországon egyedülálló rendezvény lebonyolítása mellett, hogy a művészet kifejező erejét felhasználva hozzájáruljanak a mentális fogyatékkal és lelki betegséggel élők önértékelésének erősítéshez, az ellenük irányuló előítéletek és diszkrimináció csökkentéséhez, a társadalom által, a pszichiátriai betegségek köré emelt falak lebontásához.

A rendezvény különlegessége, hogy a pszichiátriai betegek, nemcsak mint art brut alkotók, hanem mint az esemény szervezői, lebonyolítói is részt vesznek a programban, valamint a Budapest Art Brut Galéria alkotóközösségének tagjai – szükség esetén – segítik az outsider alkotók művészeti munkáját.

Az elkészült alkotásokat a rendezvény idején meg lehet tekinteni a helyszínen, majd a Budapest Art Brut Galéria Művészeti Tanácsa által legjobbnak ítélt képekből összeállított válogatást kiállításon mutatja be a Moravcsik Alapítvány.

A Psychart24 első alkalommal 2010-ben került megrendezésre. Növekvő tendencia figyelhető meg a számadatokból:

2010-ben 179 alkotó részvételével 233 alkotás készült.

2011-ben 157 alkotó 257 képet készített el.

2012-ben 184 alkotótól 267 kép született.

2013-ban 300 regisztrált alkotó 422 képet készített.

2014-ben 312 regisztrál alkotó 437 képet készített

2015-ben 335 regisztrált alkotó 493 db. képet készített